1944. augusztus 29-én 48 ceglédi lakos halt meg, amikor egy szövetséges bomba telibe találta az óvóhelyet, ahol az emberek azt gondolták biztonságban vannak. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Ceglédi tagszervezete megemlékezést szeretett volna rendezni a bombatámadásban meghalt civilek emlékművénél.

A ceglédi HVIM vezetője megegyezett a környékbeli gárdistákkal, hogy a két szervezet együtt fog megjelenni a megemlékezésen. Az egri eseményeket alapul véve azonban a gárdisták egy héttel a rendezvény előtt bejelentették: ők bizony nem vesznek részt a megemlékezésen, mivel nem szeretnék, ha előállítanák őket. A HVIM azonban ennek ellenére sem mondott le arról, hogy méltóképpen megemlékezzen a 48 civilről, akik az óvóhelyen lelték halálukat.

A probléma a helyi rendőrségnél való bejelentéssel tovább gyűrűzött, próbára téve a vármegyések elszántságát. A ceglédi rendőrség az első próbálkozást arra hivatkozva utasította el, hogy nincs jelen a közrendvédelmi referens, akinek a hatásköre lenne átvenni a nyomtatványt. Itt meg kell jegyezni, hogy a rendőrség a bejelentést tudomásul kell, hogy vegye, majd el kell bírálnia, hogy bármi akadályozza-e a biztonságos lebonyolítást. Ezek után betilthatja a rendezvényt, akkor, ha az ő feladatuk lenne biztosítani az állampolgárok zavartalanságát a rendezvény alatt. Azaz, ha akadályozza a közlekedést, és nem lehet elterelni a forgalmat, akkor a rendőrség betilthatja a rendezvényt. További adalék, hogy nem oszlathatnak fel egy be nem jelentett eseményt sem, egészen, amíg az megőrzi békés jellegét. A ceglédi sündőrség azonban a törvényszegésben élenjárt abban, hogy a bejelentést tudomásul sem vette, arra hivatkozva, hogy az emlékmű a MÁV területéhez tartozik, ők nem dönthetnek arról, hogy lehet-e ott megemlékezést tartani vagy sem. A történethez hozzátartozik, hogy a bejelentéskor a HVIM ceglédi szervezetének tagját meg is fenyegették azzal, hogyha bárki a megjelentek közül bekiabálással utal valamely aktuálpolitikai kérdésre, azonnal elviszik a szervezőket, ha valamelyik szónok beszédében csak megemlít, valamely a mai közéletre vonatkozó dolgot, a szervezőket azonnal beviszik, a rendezvényt pedig feloszlatják.

A vármegyéseket azonban ennél keményebb fából faragták. Ha nem emlékezhetnek meg egy rendezvény keretein belül, akkor is elhelyezik koszorújukat az emlékműnél és meggyújtják az emlékezés gyertyáit is, néhány perces néma csönddel adózva az áldozatok emlékének. Augusztus 28-án délelőtt a rendőrség épülete előtt elhaladva két idegen – nem a ceglédi sünök tulajdonában lévő – rendőrségi csapatszállítóra lettünk figyelmesek. Majd délután hat óra előtt húsz perccel felhívták a rendőrségről a HVIM bejelentést tevő tagját, hogy akkor most mi lesz? Kimennek az emlékműhöz vagy sem? A válasz az volt, hogy a rendezvényt nem tartják meg. Annak ellenére, hogy folyamatos volt a rendőri jelenlét, és Démoklész kardjaként lebegett a fejük felett a börtön, elindult egy hat fős csapat a Ceglédi HVIM zászlaját a magasba tartva, piros-fehér-zöld koszorúval a kezében, hogy tiszteletüket tegyék a vasútállomás mellett található emlékműnél. A koszorú elhelyezése után mécsesekből kirakták a 48-as számot és meggyújtották a kis lángokat. Legnagyobb meglepetésükre egy, a bombázást gyermekként túlélő férfi is odalépett, aki elmondta, hogy az édesanyja is az áldozatok között volt. A rövid megemlékezés alatt „csak” egy civilruhás rendőr figyelte sűrűn telefonálva az emlékezőket.

Azok után, hogy Magyarországon emlékművet emeltek az itt lezuhant angol gép legénységének – akik előtte bombázták a magyar városokat – már semmin sem lepődünk meg. Viszont vérlázító az, hogy még csak nem is emlékezhetünk nyilvánosan a második világháború magyar halottaira, ha azok nem tartoznak a „holokauszt” áldozatai közé. Az is nyilvánvaló, hogy a helyi rendvédelmi szervek felsőbb utasításra cselekszenek, és ugyanilyen kettős mérce várható az egész országban. Erre meggyőző példa Eger és Cegléd.